Szóval nem azért az egyhúszért, de ha most belegondoltunk arra kell jutnunk, hogy qrva jó arcok vagyunk. Mert nem csak fikázzuk vagy dicsérjük a rötyiket, hanem csináltunk is egyet. Ugyan nem mi húztuk fel a falait és betonoztuk le, de akkor is. Persze a tökéletes buditól nagyon messze van még. Nem napkollektoros automatikával működik minden, nem környezettudatos piszoár forgatja vissza a pisit, tisztít és aztán öblít azzal újra (azért az kemény nem, hogy ivóvízzel húzzuk le WC-t?), nem takarékos a csap (és még sorolhatnánk a hiányosságokat, egyben a TÖKÉLETES WC jellemzőit), de azért akkor is. Az eredeti koncepciónktól is nagyon messze kerültünk a végtermékkel (mármint a „kész” budival), mert nem volt sok milliónk, meg az intézmény sem engedte, hogy teljesen átalakítsuk a WC-t, de akkor is.
Mert iszonyatos állapotok uralkodtak, mikor odaértünk. A pécsi Uránbányász téren állandó és masszív pisi szag terjengett, mert a kedves pisilni és kakilni vágyó közönség használta ugyan a rötyit, de mert bemenni ugye nem tudtak, az ajtóra engedték rá a szervezet számára nem szükséges anyagokat.
Konkrétan leszarták, lehányták és lepisálták az ajtót. Komolyan. Órákon át kapargattuk a lépcsőről a fekália darabokat, sluagoztuk a bejáratot, mostuk le az ajtóról a valamiket, mert szagmintát nem vettünk, csak azt vettük észre, hogy miről azt hittük rozsda az egy kis suvickolás után lejön. És még csak az ajtóban voltunk.
Beljebb sajnos meg kellett borítanunk a több hónapos zárva tartás miatt kialakult természetes biotópot. Irdatlan mennyiségű és a legkülönfélébb fajtájú, méretű, állagú pókot, csótányt, rovart, organizmust öltünk meg miközben próbáltuk levakarni a falakról a pókhálókat. Olyan pókhálókat, melyekben megállt a víz. Láttunk például frissen kikelt, apró fehér pókokat tucatszám, és olyanokat is amiktól heteikig rémálmaink lesznek.
Persze Urán lakossága érdeklődve figyelte munkánkat, sőt egy-két ember már a munka közben is igénybe vette a WC-t.
Folyt. köv.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése